Skip to content

Megjelent az Artmagazin legùjabb szàma, benne Mèlyi Jòzsef Duna-parti szobrok sorozata a kèpeimmel.

    Artmagazin 137

    E számunk címlapján egy régi monoszkóp látható. A mögötte álló történet is jól érzékelhetővé teszi, hogyan változik a dolgok megítélése az idő előrehaladtával. A sematikus arcban, amit gyerekszemmel egy régebbi generáció viccesnek és barátságosnak tartott, szinte a család részének, hiszen Böbe babát és Cicamicát vezette fel, megtudva a háttértörténetet (hogy ezt a gyerekmonoszkópot olyan valaki rajzolta, aki húszas évei elejét koncentrációs táborban töltötte), már lett valami fenyegető. A sematikusság, ami addig a találékonyságot és a rendszerszerűséget sugallta (egy jó gyereknek mindig azonos időben kell lefeküdnie, másnap iskola), elkezdte megidézni a rendszeretet és a rendezettség sötét következményeit. Persze ami a további oldalakon következik, egyáltalán nem ennyire végletes: a cicavíziós monoszkóp csak arra utal, hogy húszéves az Artmagazin, kellett már egy revízió, kellett visszajelzés, mi az, amit a későbbi generációk, nevezetesen négy, az egyébként százötven éves Képzőművészeti Egyetem kurátor szakán most diplomázó hallgató érdekesnek talál a lapunk által tárgyalt témák közül, illetve mi az, amit szerintük jó lenne továbbgondolni. Ezt a számot ők szerkesztették, ez a diplomaprojektjük. Cikkeiket már eddig is olvashatták akár a legutóbbi számainkban, akár az Artmagazin Online-on, és remélhetőleg ez a jövőben is így lesz. Ajánlom tehát őket: Kergyó Zsófiát, Laczai Veronikát, Tamás Dorottyát és Urbantsok Tímeát az olvasó figyelmébe, diplomaprojektjük vezetőjének, szerzőnknek, Mélyi Józsefnek pedig köszönet az együttműködésért.

    Topor Tünde

    A 137. Artmagazin-szám